
Mi az apa szerepe a gyermek életében?
Az apának olyan jelentősége van gyermekei életében, amelynek mélységeiről a hétköznapok forgatagában talán nincs is tudomásunk. Cikkünkben neves és elismert szakértők gondolatait osztjuk meg számotokra, ezzel mindannyian jobban bele tudunk merülni ebbe a különleges és szép világba.
Az édesapák ma már egyre jobban bevonódnak gyermekeik életébe, viszont egyre inkább eltűnőben van a hagyományos családmodell, melyben apa, anya, és gyerekeik ugyanabban a családi közösségben nőnek fel.
Korábban épp ellenkezőleg, nagyobb értéket képviseltek a családok, azonban az apák szerepe gyakran háttérbe szorult a gyermeknevelésben. Feladatuk az anyagi feltételeinek megteremtése, és a védelem volt. Az apa kevés időt töltött kisebb gyermekeivel, munka után gyakran egymaga pihent, amelyben felesége is támogatta őt. A nagyobbakkal – főként a fiúkkal - már jobban tudtak foglalkozni, velük közös munkát végeztek, gyermekeik segítettek nekik.
Az időközben megjelenő új felfogások bátorították az apákat arra, hogy segítségképpen részt vegyenek a gyermeknevelésben, hogy ezáltal párjuk pihenni tudjon. Azonban a családfő gyermekekre gyakorolt szellemi hatása, tanítása, gondoskodása, és érzelmi támogatása még nem volt kifejezett.
Milyenek a mai apák?

Az elmúlt 50 évben változások indultak el, és egyre jobban bevonódtak az apák a gyereknevelésbe. Folyamatosan növekedett a gyermekük születésénél jelen lévők száma, ma már kiemelt figyelmet fordítanak a kisbaba körüli teendőknél, felébrednek éjszaka segíteni, közösnek érzik a család körüli terheket, teendőket.
A gyermeknevelés valódi öröm számukra, nem is szeretnének kimaradni belőle. Érzelmi nyitottságukat a szeretett kicsinyük iránti figyelem, csodálat, alázat támogatja. Újfajta, mélyebb felelősségérzetet tapasztalhatnak meg.
Forrás: Apák az Igazságért Kh. Egyesület
Az apa fontos szerepet kap az érzelem szabályozásban
Lány és fiú gyermek esetében is igaz ez. Az apának az önbecsüléssel kapcsolatosan van nagyon nagy szerepe. Két fontos dolgot említünk meg, amit az apának adnia kell a gyermekének útravalóul: „Büszke vagyok rád lányom!” „Igen, ez jól meg van csinálva, fiam!”.
Az apa-gyerek kapcsolat ugyanúgy fontos, mint az anya-gyermek kapcsolat. Az érzelem szabályozásban az apai szerep jóval fontosabb, mint az anyai. Ismerős a kép, amikor az apa feldobja a gyereket és elkapja, miközben a gyerek megijed, megborzong? Ekkor tanulja meg azt, hogy bár ő nagyon fél, a két erős kéz mindig elkapja. Biztonságot él át, lenyugodnak az érzelmei.
Az apának a világban való elindításban van nagy szerepe. Ezért is tapasztalják sokan például azt, hogy amikor ő viszi óvodába a gyermeket, akkor sokkal könnyebben elengedi őt. Az apa jelenléte nagyon fontos a gyerek életében. A legtöbben 1-1,5 éves kortól tudnak jobban kapcsolódni gyermekükhöz. Ha az apuka már a szülés előtt érdeklődik a gyermek gondozása iránt, és részt terhes programokon, elkíséri párját az orvoshoz, támogatja a szüléskor, akkor sokkal közelebb érzi magát majd a gyerek körüli teendőknél, és nem érzi azt, hogy ki lett szorítva. Gyermekével is kezdetektől fogva kapcsolódni tud.
Figyeljünk tudatosan a minőségi időtöltésre a gyerekkel. Ha ezt nem kapja meg, akkor bár van apukája, de mégsincs. Mert kimarad az életéből, kiüresedik a kapcsolat. Ez a legfontosabb dolog.
„Nagyon lényeges az apa minőségi jelenléte, szerepe, viselkedése a családban, a tőle kapott emlékek, értékek, minták is örökre bevésődnek gyermekei lelkébe.” (Prof. Dr. Bagdy Emőke)
Forrás: Prof. Dr. Bagdy Emőke
Forrás: Dr. Kádár Annamária
Az apa szerepe a lánygyermek életében

Az anya is megdicsérheti a lányát, és ez így is szokott történni. De a kislánynak teljesen más az, amikor az apja teszi ezt. Gyakori – és nem véletlen –, hogy az anyukához tipegő, divatos ruháját villogtató kislánynak azt mondja édesanyja: „Mutasd meg apának is milyen csinos vagy!” Ő odalép, és láthatóan szégyenlősebben, de azért egyfajta tartással megpördül előtte. Apa pedig visszaigazolja az ő nőiességét. A lánygyermek egy férfi szemében tud nővé válni. Ez az önbecsülésére van hatással, egy fontos visszajelzés a számára.
Forrás: Dr. Kádár Annamária
A lánygyermeknek szüksége van a stabil férfi mintára
Az apák gyakran nem adják át a lányaiknak azokat a kiegyensúlyozott érzelmi tölteteket, amelyekkel a serdülő szilárddá válhatna. Erős férfi mintaképre van szükségük. Amíg a lány a saját édesapját nem teszi önmagában a megfelelő helyre, addig más férfiakban is azt fogja keresni, amit az apjától nem kapott meg. Mondhatjuk azt, hogy pótapát keres, és ebben a szerepben, párkapcsolatában ő kislány lesz, nem pedig nő.
Forrás: Csernus Imre
Apa a fiúgyermek életében

Ha apa-fia között nem rivalizáló viszony van, hanem az apa elismeri gyermekét, akkor az egyfajta felhatalmazás is a számára. Megmutatja neki a világról az elindulást, merészséget, a határok meghúzását, a kockázatvállalást, férfi szerepmintákat. Fontos, hogy az apa bevonja-e őt a közös tevékenységekbe, barkácsolásba, szerelésbe. Odaengedi-e őt, vagy mindig leszólja?
A gyerekben még felnőttkorban is felmerül, hogy lehet-e elég jó, ha az apja soha nem ismerte el őt.
Forrás: Dr. Kádár Annamária
Beszélgetni kell a gyerekkel mindig, mindenről
A család még mindig az elsődleges közeg a gyermek számára. A döntő, védelmet adó, megoldást nyújtó hely számára. Viszont ma sok magyar család van rossz állapotban, és nem tud a gyerekeken sem segíteni. Az anyák nagyon el vannak fáradva a szerepükben. Az apukák dolgoznak, pénzt keresnek.
Mégis sok édesapa siet haza esténként, és részt akar venni a gyerekek életében, átvállal dolgokat, akár gyedre is elmegy. Ha az apának ilyen hozzáállása van, a család jobb állapotba kerül, a szülők közötti viszony is javul, ez a gyerek életében nagyon fontos. Ő nem arra reagál főként, amit mondunk neki, hanem arra, hogy milyenek vagyunk. Ezt veszi le belőlünk tudattalanul is.
Beszélgetni kell a gyerekkel mindig, és mindenről. Válásról, halálról, szomorúságról is. Ne legyenek tabuk a családban! Mert ő érzékeli a problémákat, de nem ismeri fel azt, amit érez, és ettől folyamatosan nagy feszültséget él át.
Forrás: Dr. Vekerdy Tamás
A gyermek az apát a valós hétköznapi helyzetekben figyeli meg
Nem a gyerek szórakoztatása a legfontosabb feladata az apukának. Hanem az, hogy a gyermeke lássa őt cselekedni, megnyilvánulni kompetens helyzetekben. Az együtt cselekvés értéke elsődleges, és a minőségi időtöltés, a lehető legtermészetesebb módokon. Számára az otthoni közeg, a házimunka az, ahol az apját meg tudja figyelni. Ezért legyen külön program kettesben. Így tud a saját értékrendjéből átadni. Gondoljunk például egy sétára az erdőben.
Kisgyermekkorban az apának egyfajta stabilizáló szerepe van. Úgy is tud békét hozni a család életében, hogy levesz az anya válláról egy terhet, megnyugtat, vagy akár szigorú egy adott helyzetben.
A lányok számára is nagyon fontos a férfi minta. Mert egy apa másképp végzi ugyanazt a tevékenységet, mint az anya. Az apa például megmutatja azt, hogyan lehet a tevékenységet előre megtervezni. A kislány egy alkotást másképp készít el az anyukájával, mint az apukájával.
Forrás: Bedő Imre, Férfiak Klubja társadalmi szervezet
Az apa kulcsjelentőségű az érzelmi fejlődésben
Ha az apa érzelmileg tud fejleszteni, annak óriási értéke van. Ezt a csodás, erős, életre szóló hatást ilyen módon az anya sem képes megadni. De ha az apuka elutasító, akkor ez rendkívül negatívan tud hatni. Miért? Azért, mert az anyák többet beszélnek, az apák pedig többet érintenek. Ők gyakrabban játszanak: csikiznek, feldobnak, birkóznak. Játékuk, stílusuk „veszélyesebb”, hevesebb. A gyerek közben megéli az ijedelmet, és sokféle heves érzelmet. Sikít, borzong, de közben teljesen érzi, hogy biztonságban van. Az apa le is tudja nyugtatni a feszültséget. Az anyák többet társasjátékoznak, mesélnek, ami szintén nagy jelentőséggel bír. Azonban az érintés, a fizikai kapcsolat mélyebben hoz elő érzéseket, elemi módon.
Forrás: Pál Ferenc, pap, mentálhigiénés szakember
Ha nincs férfi modell a gyermek életében

Ha az édesapa nem él a családdal, ritkán találkoznak, a szülők elváltak, esetleg elhunyt, akkor is fontos, hogy ez a férfi modell ott legyen a gyerek életében valaki más alkalmas személy – nagyszülő, nevelőapa - által. Nem ugyanaz, mint teljes családban felnőni. Az sem mindegy, hogyan történik az apa elvesztése. Ezek mind módosíthatják a gyermek személyiségfejlődését, de kompenzálhatóak. Ha az apa nem nyújt megfelelő mintát a gyermek számára, akkor ez adhat egy olyan erőt neki, aminek a segítségével elhatározás születik benne, mely szerint ő majd másképp fogja csinálni.
Forrás: Dr. Kádár Annamária