
Mit NE egyél várandósan? Fontos tudnivalók minden kismamának
Már a fogantatás pillanatától elkezdődik az anyaság, ami a korábbinál is nagyobb felelősséget jelent a kismama számára. Már nem elég csupán a saját testi-és lelki jóllétéről gondoskodnia, a pocakjában fejlődő kis élet számára is a legegészségesebb helyet kell biztosítania a növekedéshez.
Valójában már a családtervezés előtt fontos bizonyos szempontokat figyelembe venni és igyekezni minél jobb állapotban tartani szervezetünket. Ez jelentheti a káros hatások teljes kiiktatását, a megfelelő táplálkozást, stressz kerülést és a megfelelő tápanyagok bevitelét.
Cikkünkben most a terhesség alatti biztonságos táplálkozásról és a kerülendő ételekről szeretnénk neked írni. Az elfogyasztott ételeket megvizsgálhatjuk az egészségre gyakorolt hatásuk és élelmiszerbiztonsági szabályok szerint is. Mindkettő nagyon fontos, azonban a biztonságos ételek fogyasztása, illetve megfelelő elkészítésük talán a leglényegesebb, hogy elkerülhessük a fertőzéseket és a miattuk kialakuló egészségügyi károsodásokat a magzat szervezetében.
Milyen ételek fogyasztását kerüljük el terhesség alatt?
- Az alkohol a magzathoz jutva súlyos fejlődési rendellenességeket okozhat, abban az esetben is, ha csak kis mennyiségről van szó
- A magas higanytartalmú tengeri halak sejt-és idegmérget juttatnak a magzat szervezetébe. Hogy ezt elkerüljük, de mégis részesülhessünk az omega 3 zsírsav áldásos hatásaiban, válasszunk édesvízi halakat, vagy alacsony higanyszennyezettségű osztályba tartozó tengeri halakat
- A koffein mai napig kérdéses, hiszen sokáig úgy tartották, hogy káros a magzat fejlődésére. A mai ajánlás általában megengedi a napi 1-2 csésze 100 ml-es kávét, kevés zöld teát, étcsokoládét. Jó tudni, hogy a kóla, és az energiaitalok is tartalmazhatnak koffeint!
Forrás: Nebih - Kismama kiadvány - Biztonságos étkezés a várandósság alatt
Milyen veszélyeket jelenthetnek bizonyos ételek, alapanyagok?
A babavárás hónapjai alatt az anyuka immunrendszerének kisebb hatékonysággal kell működnie, ezért kevésbé ad védelmet a kórokozókkal szemben is. Ez nem csak az ő számára lehet kockázatos, de magzata számára is, hiszen a méhlepényen keresztül eljuthatnak hozzá a károsító anyagok, amelyek betegségeket, koraszülést, vagy akár vetélést okozhatnak.
Vannak élelmiszerek, amelyek tartalmazhatnak olyan mikrobákat, vagy más vegyületeket, amelyek veszélyesek lehetnek a terhességre, ezért oda kell figyelni az ételek elkészítésére, az alapanyagok megfelelő kiválasztására, tárolására és magára az elkészítésre is. Milyen kórokozókkal kerülhetünk kapcsolatba leggyakrabban nem csak terhesség során, de bármikor?
A Salmonella főként állati eredetű ételekkel terjed
Ez a baktérium állati ürülékkel szóródik, ezért fő terjesztője a nyers baromfihús, nyers tojás lehet – ez eléggé köztudott –, de elkaphatjuk zöldségekről, gyümölcsökről, élelmiszer készítményekből, csomagolt salátákból is. A fertőzés általános tünete a hányás, hasmenés, elesettség, erős hasi görcsök, esetleg láz. Néha teljes tünetmentesség is előfordulhat.

A Salmonellára bármikor számíthatunk, ezért a legbiztosabb módja az elkerülésnek az, ha az ételeket jó alaposan hőkezelésnek tesszük ki, ami akkor megfelelő, ha az étel belsejében is tartósan, legalább 2 percen át 75 fokot tudunk elérni. A fertőzés a wc-higiénia betartásával is elkerülhető.
A Listeria fertőzést egész sor élelmiszer okozhatja
Ez a baktérium akkor okoz megbetegedést, ha bizonyos mennyiségű kórokozó van jelen a szervezetbe. Rossz hír az, hogy míg a Salmonella terjedése +4 fok alatt lelassul, a Listeria ugyanúgy szaporodni tud, ezért sem ajánlott több napon keresztül tárolt élelmiszert fogyasztani várandósoknak, gyermekeknek, időseknek, betegeknek.
A liszterózis okozhat súlyos megbetegedést, de teljesen tünetmentesen is átvészelhető. Várandós nőknél koraszülést, vetélést okozhat, az újszülötteknél vérmérgezést, agyvelő-és agyhártyagyulladást. Tehát láthatjuk, ez egy igen veszélyes kórokozó, és kiszámíthatatlan, ezért fontos, hogy igyekezzünk elkerülni.
Melyek azok az élelmiszerek, amelyek kockázatokat rejthetnek?
- Nyers húsos ételek, füstölt-és nyers halak, illetve ezeket tartalmazó ételek (például japán ételek), tenger gyümölcsei, füstölt kolbászok, szalámik, sonka, virsli, pástétom
- Mosatlan zöldségek, gyümölcsök, nyers saláták
- Fagyasztott zöldségek, ha hőkezelés nélkül fogyasztjuk el őket
- Pasztörizálatlan tej és belőle készült termékek
- Jégkrémek, fagylaltok
- Lágy sajtok (feta, brie, camembert, mozzarella)
- Hidegtálak finomságai (kaszinótojás, sonkatekercs, majonézes saláták)
- Azonnali fogyasztásra kész termékek
A Norovírus hirtelen nagymértékű folyadékvesztést okoz
Egy elég gyakori emésztőrendszeri fertőző betegségről van szó, aminek tünete az erős hányás-és hasmenés. Cseppfertőzéssel és érintéssel is tud terjedni. Veszélye leginkább abból ered, hogy hirtelen jövő, nagy mennyiségű folyadékvesztéssel jár, ami kismamák esetében kockázatos. A megelőzésért szintén tehetünk: alaposan mossuk meg a gyümölcsöket, zöldségeket, és utazáskor csak megbízható minőségű vizet fogyasszunk. Mivel a fagyasztás nem öli meg a vírusokat, ezért a fagyasztott gyümölcsöket se együk meg nyersen.
A Toxoplasma gondii parazitaként fertőz
A toxoplazmózis betegség a kismamák körében eléggé ismert fogalom, főként a kisállattartáshoz, cicatartáshoz kötődik, ahogyan a sok kérdés és aggodalom is. A jó hír, hogy bármikor elérhető olyan teszt, amely képes kimutatni, hogy az illető épp fertőzött-e, vagy már átesett valamikor egy betegségen, és ellenanyaggal rendelkezik. Az ellenanyag ugyanis a kulcs: teljes védelmet képes adni az újabb fertőződés ellen.

A T.gondii paraziták nyers, vagy gyengén átsült húsokban, pasztörizálatlan tejben, tejtermékekben, mosatlan gyümölcsökben, zöldségekben fordulhat elő, és a macska ürülékével terjedhet. Bár a megfertőződés lehet tünetmentes, a magzatot mégis károsíthatja. Hogy biztonságosan készítsük el az ételeinket és megfelelően megkaphassa kedvencünk az eddig megszokott gondozást, néhány dologban legyünk elővigyázatosak!
Ez a betegség külön figyelmet érdemel, mert súlyosan károsíthatja a magzatot a terhesség mindegyik trimeszterében, emellett a megfertőződés esélyei odafigyeléssel, elérhető tesztekkel lecsökkenthetőek. Ezért egy teljes cikket fordítottunk a toxoplazmózis bemutatására. Kérlek, olvasd el!A Campylobacter fertőzés szintén gyakori megbetegedés
Ha a baromfihús, vagy a tej nincs megfelelően hőkezelve, a kampilobakterózis megbetegedés különböző kockázatokat okozhat a terhesség mindegyik szakaszában. Tünetei: gyomorgörcs, láz, hasmenés, kiszáradás.

Hogy megelőzzük, alaposan süssük, főzzük meg az ételeket, a nyers tejet mindig forraljuk fel. Fontos az egyes alapanyagok elkülönítése egymástól, a gyakori kézmosás, a megmaradt étel újra átforrósítása (a kórokozó életben tud benne maradni)
Forrás: Egészségvonal, portal.nebih.gov.hu, Nebih - Kismama kiadvány - Biztonságos étkezés a várandósság alattEgyszerű lépések az élelmiszerek általi fertőzések ellen
Ételkészítés előtt és után is mossunk alaposan kezet szappannal, és töröljük is szárazra tiszta, száraz kendővel! Cseréljük rendszeresen a mosogatószivacsot, és a különböző felületekhez használjunk külön-külön törlőruhákat. Kis kedvenceinket tartsuk távol a konyhától és az élelmiszerektől!
A fagyasztott ételeket hidegben, hűtőszekrényben olvasszuk fel, hogy a felmelegedett külső részeikben ne szaporodhassanak el a kórokozók! Ha gyors megoldásra van szükségük, használjuk a mikrohullámú sütőt. A lényeg, hogy az étel ne legyen órákon keresztül melegben. Félig kiolvadt húst ne fagyasszunk újra vissza!
Ha megmaradt ételt szeretnénk újramelegíteni, mindig forrósítsuk át teljesen! Ha szeretnénk megmaradt ételt eltárolni, soha ne kóstoljunk bele, mert mikrobákat juttathatunk az ennivalóba, melyek elszaporodhatnak benne.
A nyers baromfihús folyóvíz alatti lemosása nem biztonságos, mert a rajta lévő esetleges kórokozók szétcsapódnak a konyhapult környezetében, ahonnan a kezünkre kerülnek. A húsokhoz és zöldségekhez használjunk külön vágódeszkát!
Utazás során mindig győződjünk meg arról, hogy a fogyasztandó ételek és a csapvíz biztonságosak-e, étteremben a megfelelően hőkezelt fogásokat részesítsük előnyben!