Kislány egyedül játszik az építő kockákkal

Segítség, önállósodik a gyermekem!

A gyermek önállósodása talán az egyik legnehezebben kezelhető dolog a nevelés során, mert mindig új és új helyzetek elé állít minket, és gyakran nem értjük, nem tudjuk felismerni, hogy mit miért tesz. Ő ugyanis nem következetes, nem logikus, csupán akar. Azt viszont nagyon!

Amikor az újszülött világra jön, egy idilli állapotban, egységben érzi magát 6 hetes koráig. Majd kezdi felismerni, hogy ő egy különálló lény a világban, azonban édesanyjával azonos személynek hiszi magát. Furcsa dolgokat gondol kezdetben, például azt, hogy a saját kezei nem őhozzá tartoznak, tőle különálló dolgok. Amikor rájön arra, hogy anya nincs mindig jelen, akkor elkezd a helyzettől megijedni, és a kapcsolatot folyton keresni. A szoros közelség valamikor fél éves kor környékén elkezd megbomlani, a babát annyira érdekli a környezete, hogy muszáj felismernie: ő és anya nem egyek.

Egyre önállóbban eszik

3-4 hónaposan a kicsi már jelzi, ha jóllakott. Ha cumisüvegből kap táplálékot, már képes egyedül tartani az üveget. Fontos, hogy nem szabad egyedül hagyni őt, mert veszélyes lehet a számára, és mert így nem kapná meg azt a testközelséget, amire szüksége van.

5-6 hónaposan érdeklődni kezd a felnőttek ételei iránt, éretté válik a hozzátáplálásra.

Kisfiú egyedül eszik kanállal

6-7 hónaposan megfogja a kanalat, akár a szájához is emeli, de még nem tud vele enni. Az itatópohár használata viszont ügyesen megy. 8-9 hónaposan a pici ételfalatokat kis ujjaival felszedegeti a tányérról, ez számára sikerélmény, hagyjuk, hadd próbálkozzon! 10-12 hónaposan már ügyesen fog enni egyedül, ezért elkezdheti megtanulni a kanál és a kisvilla használatát. Még sokáig lesz a baba és környezete tetőtől talpig maszatos, de 2 éves korában már önállóan fog tudni enni kanállal és inni pohárból.

Mennyi ideig tud egyedül játszani?

Már a 6-8 hetes kisbaba is képes hosszabb ideig nézelődni. Ha mellé teszel egy libegő, vagy zörrenő, csörgő játékot úgy, hogy a kezével véletlenül eltalálja, akkor rá fog jönni arra, hogy ha csapkod, saját maga tudja mozgásba hozni a játékot. 2-3 hónaposan ezzel jól el tudja majd foglalni magát.

3 hónaposan 15 percig is egyedül tevékenykedik. 5 hónapos kortól már nagyon kíváncsi a környezetére, mégis gyakran nyűgös és anyát kéri. Vajon miért lehet ez? Azért, mert azok a játékok, amelyeket megszokott, már nem foglalkoztatják őt eléggé, az újdonságokat pedig még nem tudja jól megkaparintani. Ebben a szakaszban kicsit elidőz, anya pedig türelemmel megvárja, amíg egy újabb fejlődési ugrással csemetéje már képes lesz ügyesen helyet változtatni, és felfedezni.

Amikor 1-1,5 éves, jól leköti figyelmét a szabad mozgás, az önállóság. Pakol, kirámol. Ha van nagy játéktere és változatos játékokat érhet el, akkor egyedül is jól érzi magát. Aztán időnként újra anyát keresi...ez így természetes. 2 éves korában még közösségben is egyedül játszik, viszont egyre hosszabban kitart egy-egy építőkocka, vagy játékbaba mellett. 3 évesen pedig már érzékelhető, hogy lassan szüksége lesz kortársaira a közös játékhoz. Ekkor már igazán kitartó tud lenni, kreatívkodik, alkot, épít.

Az újszülött még nem tud önállóan ellazulni az alváshoz 

Szüksége van az ellazításhoz, megnyugtatáshoz, amit a napi rutinnal és a kedves, csendes jelenléttel, ringatással adunk neki. Nincs könnyű helyzetben, hiszen most még nem képes átaludni az éjszakát, gyakran megébred és az alvása is jóval felszínesebb, mint nekünk, felnőtteknek. Az első 1-2 hónapban meg kell szoknia a nappalok és éjszakák váltakozását, előtte viszont gyakran nappal alszik, és éjjel van fent. Amikor kialakult a baba alvási ciklusa, akkor tudatos és rendszeres altatási rutinnal – melynél főként azt mutatjuk meg neki, hogyan tud ellazulni – kialakítja a saját elalvási módszerét, így halad az önállóság felé. Ha szeretnél a baba altatásáról tovább olvasni, keresd fel korábbi cikkünket!

5-10 hónapos habár megy az önálló elalvás – főként akkor, ha lehetőséget kapott arra, hogy ezt megtanulja –, mégis van, hogy tiltakozik ellene. Ez a tiltakozás is az önállósodás jele. Segíts neki  azzal, hogy olyan teret teremtesz, amelyből a külvilág ingereit kizárod.

10-18 hónapos korban sok baba már csak egyszer alszik nappal, és van, hogy ez ellen is tiltakozik, mert ő jobban szeretne felfedezni, aktív lenni. Ha nagyon fáradt, de nem tud álomba zuhanni, akkor ne az elalvást igyekezzük elérni, hanem magát az ellazulást, például meseolvasással, énekléssel. Ez a megnyugtatás aztán finoman átlibbenti őt és elszunnyad.

Kisfiú a plüssjátékával alszik el
A 2-3 éves gyermek már nem mindig szeret nappal aludni. Ez főleg otthon működik így, ott ugyanis kevésbé fárad el, mint a bölcsődében, óvodában, vagy a nagyszülőknél.

A szobatisztaság 2,5 évesen válik időszerűvé

Kislány ül az egyik bilin és a plüss mackója a másikon

1-1,5 évesen még nem tudja akaratlagosan szabályozni az ürítését, de nagyon érdeklődik a dolog iránt, ezért utánunk jön a mosdóba és figyel minket. Tudatosulnak benne fogalmak, a bilire is ráül, de még csak ismerkedik vele. 2 éves korig a legtöbb baba nem válik szobatisztává, esetleg páran néha a bilibe pisilnek, vagy jelzik, ha kakilniuk kell. Általában 2,5 évesen kezdődik a szobatisztaság és 3 éves korra válik megbízhatóvá napközben.

 

A gyermek akár 6 éves koráig is előfordulhat, hogy egy-egy alkalommal bepisil. Nagyobb korában gyakran amiatt, mert közösségben nincs lehetősége mosdóba kimenni, és nem tudja visszatartani. A várakoztatás gyakran nevelési célzatú, mégis jobb ezekben az években – és természetesen nagy korban is - biztosítani a gyermeknek, hogy kimehessen wc-re, ha szükségét érzi, ezzel elkerülve a szégyenérzetet, ha bepisil. Ilyen megeshet az óvodában ebédelés közben, vagy az iskolában, ezért kérik a nevelők, hogy legyen a gyermeknél pótruha.

Egyszerre legyen önálló, és fogadjon szót?

Ismerős lehet ez a kettősség érzés, és természetesnek mondhatjuk. A feszültség abból ered, hogy egyrészről szeretnénk a gyermeket ösztönözni az önállósodásra például az evésnél, pohárból iváskor, vagy a szobatisztaság elérésénél, másrészt tegyen eleget a kéréseinknek is, pakolja el a játékait, vagy nagyobb korában öltözzön fel egyedül.

Ezek az elvárások galibát okozhatnak, mert a gyermek akaratának fejlődése azonos ütemben halad minden életterületen, és tulajdonképpen az egyes viselkedési szokások mint szabályok kerülnek a gyermek elé, melyeket meg kell tanulniuk. Ez nem könnyű a számukra, mert kezdetben gyakran nem értik, hogy miért vannak a szülőknek bizonyos elvárásaik, vagy tiltásaik. Fontos, hogy ilyenkor legyünk következetesek, a gyermek képes legyen kiismerni a családi szabályrendszert és a kéréseket.

 

Nem!

Új időszak köszönt be a család életébe a nem-korszakban. A gyermek mintha mindenre nemet mondana, s időközben feltűnik, hogy túl sok logikát nem találunk a dologban. Ez azért van, mert ő épp az akaratának érvényesítését gyakorolja élesben a szüleivel, nagyszülőkkel, családtagokkal. Itt pedig nem azon van a hangsúly, hogy mit nem akar, hanem azon, hogy nem akarja. A tiltakozása számunkra érthetetlen, teljesen váratlanul érkezik és gyakran igen drámaira sikerül.

Forrás: Vida Ágnes - Önállóság fejlődése pdf, Koragyermekkori program

×