Hogyan fejlődik a baba látása?
Hoztunk néhány érdekességet a 0-24 hónapos csecsemő látásának fejlődéséről. Sok szülőt érdekel az, hogy gyermeke vajon mit lát a világból a születésekor, és mikor képes tudatosan is felismerni őket. A látás érése szorosan összefügg a mozgásfejlődéssel, mozgáskoordinációval, egyensúlyozással, térbeli tájékozódással, közvetve pedig a kommunikációval, szocializációval, sőt, a hallással is. Ezért fejlődését is csak ezekkel a területekkel együtt lehet jól bemutatni.
Az újszülött látása nagyon éretlen
Édesanyja pocakjában igen kevés inger éri a látórendszerét, bár nem teljes sötétségben él ott. Születésekor főként a kontrasztos tárgyakat tudja érzékelni. Ezek lehetnek fekete és fehér, sötétkék és fehér színűek, vagy a fény-és árnyék játékai, a lényeg, hogy a sötét és világos árnyalatok szépen és határozottan elkülönüljenek egymástól.
Ahogyan a baba látása fejlődik, egyre jobban érdeklődik a környezete iránt, ezért fontos, hogy a megfelelő ingerhatásokat megkapja. Látása homályos még, de már követni tudja szemével a felfedezett tárgyat. Szemeinek együttes mozgása még nem koordinált, ezért néha azt láthatjuk, hogy szinte keresztbe fordulnak. Az idegrendszer fejlődésével ez majd ki fog egyenlítődni.
A természet gyönyörű megoldást hozott, hiszen ebben az időszakban épp akkora távolságot képes jól látni, amekkora az édesanyja és közötte létrejön szoptatás közben. Ez körülbelül 30 cm-t jelent.
Forrás: Mackórendelő
Beköszönt a „kéznézés” korszaka
2-4 hónapos kora között a baba követi a tárgyakat a feje mozgatásával. A kontrasztos tárgyak még mindig előtérben vannak a számára, de már élesebben lát és a fókuszt is gyorsabban tudja váltogatni. Szemeinek párhuzamos mozgása 4 hónapos korára kialakul. Sok időt tölt el azzal, hogy kezeinek, ujjacskáinak mozgását figyeli.
Egyre jobban felismeri az arcokat
Figyeli az arcok vonalait, a kontúrokat, a kisebb-nagyobb részleteket. Látása a teljesen fejlett állapothoz képest 30% körül van. A szemek és az agy ekkor szépen összehangolódnak már, és a térlátás kialakul. Ez fontos lesz a baba számára a mozgáshoz, és egyébként életének minden területéhez.
4 hónapos korában érdemes figyelmet fordítani a gyermek látására. Ebben a korban a látott kép élessége nagyon fontos azért, mert ha a képet homályosan képes látni, akkor ezt a képet az ő agya nem fogja felhasználni. Ha így marad, a későbbiekben sem lesz ez már korrigálható, szemüveggel sem. Ennek az állapotnak tompalátás a neve. Ezért jó szemészeti szűrővizsgálaton részt venni és még idejében orvosolni a problémát.
Ahogyan elérkezünk az 5 hónapos korhoz, gyermekünk már felismeri az arcunkat. Követ minket a tekintetével. A játékait is hasonlóképpen, kitartóan figyeli, de meg is szeretné őket fogni, szájába venni, kitapogatni. Száj-kéz koordinációja egyre ügyesebbé válik. A közeli pontokra is fókuszál, így történhet az, hogy a szőnyegről az összes moszatot begyűjti. Ezért jó óvatosnak lenni, mert szereti az apró dolgokat ujjacskáival összecsippenteni, és bizony szájba venni!
Forrás: Dr. Serfőző Csilla szemész szakorvos, Koragyermekkori program
Elérkeztünk a fél éves korhoz!
Újabb hatalmas fejlődés hatására a baba már egészen jól átlátja a környezetét, az embereket, tárgyakat, és az apró részleteket. Ha a kezeibe fog egy tárgyat, ami strukturált, akkor előszeretettel tanulmányozza. Beledugja ujjait a lyukakba, szájába véve tapintja a dudorokat.
Kezdenek láthatóvá válni számára a távolságok és a mélységek. De még csak kezdenek, ezért legyünk nagyon óvatosak, mert még nem érzékeli a mélységet megfelelően, így könnyel lefordulhat az ágyról. A távolságok észlelésével egyre több dologra lesz figyelmes a lakásban, és igyekezni fog el is jutni hozzájuk. Jól tesszük, és segítjük őt a fejlődésben, ha 1-1,5 méter távolságban lerakunk köré olyan játékokat, amelyeket majd észrevehet. De nem csak játékok alkalmasak, bátran választhatunk biztonságos konyhai eszközöket is. Gyakran a babákat jobban vonzzák ezek a tárgyak, mint a saját játékaik.
9 hónapos kora után látásának alap funkciói már kifejlődtek
A térlátás folyamatosan finomodik, így egyre jobban tudja érzékelni a tárgyakat, egymáshoz való elhelyezkedésüket, el tudja őket egymástól különíteni. Itt nagyon fontos szerepe van a mozgás és látás együttesének, hiszen ahogyan érzi a mélységeket, távolságokat, úgy alkalmazkodik hozzájuk a mozgásával, hogy minél hatékonyabb és ügyesebb tudjon lenni.
Érdeklik már a könyvek, a síkban látható alakokat felismeri, sőt, össze tudja kapcsolni a térben látottakkal.
Egy éves korától szereti tréningezni a látását
Minden olyan mozgást imád, ami alatt észlelheti a közeledést, távolodást, fényt és sötétséget, sőt, fejjel lefelé is szeret nézelődni. Már nagyon jól látja a távoli tárgyakat is.
A könyv nézegetés még mindig kedvenc időtöltése. A karaktereket figyeli, és nagyon szeret lapozgatni is. Olyan babakönyveket válasszunk, amelyekben a figurák könnyen felismerhetőek, nincsenek eltorzítva, maga a könyv ne legyen absztrakt.
A látás ebben a korban is mutathat eltéréseket, például romolhat. Az is előfordulhat, hogy a fejlődés során bizonyos funkciók nem a megfelelő ütemben értek. Ha a baba sokat botladozik, nekimegy tárgyaknak, akkor mutassuk meg szemész szakorvosnak.
Másfél éves kora környékén egyre több apró részletet észrevesz
Könyv nézegetés közben már rámutat azokra az apró, de számára ismerős dolgokra, amelyek figyelmét felkeltették. Valójában ezeket a különleges részeket direkt módon keresi is. Felismerheti például a kislány kezében a virágot, vagy a háttérben megbújó pillangót.
Érdekes, hogy az egyensúlya megtartásához még mindkét szemére szüksége van. Ez azt jelenti, hogy ha az egyiket eltakarjuk, a gyermek elveszti egyensúlyát, megbillen, ülő helyzetben is.
Televízió helyett vetítsünk a neki! Ez a közös időtöltés számtalan előnnyel jár. Egy igazán meghitt és barátságos formája a meseolvasásnak, miközben interaktív elemeket is belevihetünk a kommunikációnk által. Hiszen a karakterek mind más-más személyiségek, ezért a hangjukat is ennek megfelelően kell formálni. Tulajdonképpen szerepjátékot játszunk és tanítunk a gyermeknek, aki később nagy örömmel fogja ezt egyedül is eljátszani.
Forrás: Gyermekmédia, Szekeres Nikoletta, Koragyermekkori program
Másfél hónapos kortól egymásra helyezi a tárgyakat
Elkezd építeni. Már nagyszerűen érzékeli a teret, a finom távolságokat is. Ezért az egyes elemeket pontosan tudja egymásra pakolni. Keze mozgása is szükséges ehhez: óvatosabban tudja elengedni a tárgyakat. Kezdetben csak két játékkal próbálkozik, majd ebből alakul ki a kockákból való építkezés. A színeket már jól látja, válogat is közülük.
Hadd legyen minél többet kint a szabadban! A természeti környezet sok mindent biztosít számára a felfedezéshez, és az érzékszervei további finomodásához. Itt nagy a tér, vannak távolságok, fények, árnyékok, hangok.
A rajzolás egy olyan eszköz a gyermek számára, amivel ő nyomot hagyhat. Lassan elkezdi az alkotást, kezdetben nagy mozdulatokkal firkál, és élvezi, amit létrehozott. A nagyívű mozdulatok sokáig fennmaradnak, az apró részleteket még óvodás korban sem szokták túlzottan erőltetni. Mivel már a picik is büszkék a saját alkotásaikra, ezért tegyük ki őket a hűtőre, vagy ragasszuk ki valahová, hogy mindig mindenkinek megmutathassa, hogy azt ő készítette.
Forrás: Koragyermekkori program