terhesseg jelei

A terhesség jelei – Ezt érdemes tenni

Mit tegyél, ha jelentkeznek a terhesség jelei?


Mondhatnánk azt is, hogy a terhesség korai tünetei esetén ezt vagy azt tedd... De ez úgy hangzana, mintha betegségről beszélgetnénk. Pedig természetesen egyáltalán nem erről van szó. A várandósság természetes és csodás állapot, még akkor is, ha időnként kellemetlenségekkel is számolhatunk.


Amikor izgatottam várjuk, hogy vajon megfogant-e a baba vagy sem, akkor minden apró jelre kiemelten figyelünk. Böngésszük az internetet, hogy előre megtudjuk az igazat, mielőtt még a teszt vagy az orvos igazolhatná az eredményt. Ez nyilvánvaló, hiszen annyira várjuk.


Ebben az összefoglalóban segítünk Neked azzal kapcsolatban, hogy jobban kiigazodj az információk tengerében. Megnézzük a terhesség korai jeleit, egyéb kísérő jelenségeket a későbbiek során, illetve azt is, hogy mikor mit érdemes tenni. Arról is ejtünk szót, hogy hogyan tudod nagyobb eséllyel elkerülni a veszélyeztető állapotokat.


A megtermékenyülés és beágyazódás jelei


Az első néhány nap arról szól, hogy a megtermékenyült petesejt eljut a méhbe, majd beágyazódik. Ennek a folyamatnak sok esetben nincs tünete. 

De tapasztalhatsz szúró alhasi fájdalmakat a beágyazódás idején. Ez azonban lehet a menstruációt megelőző tünet, vagy akár húgyúti fertőzést is jelezhet (habár ott árulkodó jel, hogy fáj az is, ha pisilni kell).


A beágyazódást pecsételő vérzés is kísérheti. Ezt össze lehet téveszteni a menstruáció kezdetével, de nyilván nem követi erős vérzés.


Van, akinél hőemelkedés is felléphet, ezt azonban enyhe vírusfertőzés is kiválthatja.


Számos olyan esetről is tudunk, amikor az anya megérzi, hogy kisbabája lesz, mielőtt még bárhogyan ki lehetne mutatni. (Ha nem érzed, akkor se aggódj, mert nem ez fogja meghatározni a gyermekeddel való kapcsolatodat.)


A fentiek tehát még nagyon bizonytalan jelek. Sok mindennel össze lehet keverni ezeket. 


Ha gyanítod, hogy megfogantál, akkor természetesen érdemes kerülni az alkoholt, egyéb káros italokat és ételeket, valamint a dohányzást. Ha olyan gyógyszert szedsz, amely várandósság alatt nem ajánlott, akkor mindenképp konzultálj az orvosoddal már az elején. 


Amikor már jöhet a terhességi teszt... 


A mai terhességi tesztek az embrió, majd méhlepény által termelt HCG hormont mutatják ki, ami a vizeletben is megjelenik.

A menstruáció elmaradásáról számított néhány nap múlva érdemes tesztelni. Hogy pontosan hány nap múlva, azzal kapcsolatban kövesd a teszt leírását! 

A reggeli első vizelet a legalkalmasabb erre, mert abban a legmagasabb a HCG szintje. 


Ha negatív, de mégis elmarad a menstruáció, akkor ismételd meg pár nap múlva. 

Ha pozitív, akkor természetesen kérj időpontot nőgyógyászhoz. Az időpontkérésnél jelezd az utolsó menstruációd időpontját. Innen tudják megállapítani, hogy nagyjából mennyi idős lehet a magzat, és mikor érdemes megejteni az ultrahangos vizsgálatot. 


pozitív terhességi teszt és ultrahang fotó korai terhességről


A legbiztosabban az orvosi vizsgálat fogja kimutatni, amikor már a szívhang is kimutatható. 


A várandósság további jelei


Minél több idő telik el, annál több változást észlelhetsz magadon. Ezek kinél előbb, kinél később jelentkeznek. Íme 10+1 gyakori jel a terhességre:

1. Mellfeszülés: a hormonális változások hatására a melleid érzékenyebbé válhatnak. Időnként érezheted, hogy feszülnek, megváltozik a méretük. A mellbimbónak sötétebbé válhat a színe.

2. Kívánósság, vagy éppen undor: bizonyos ételeket feltűnően megkívánhatsz, még másoktól rendkívüli undor fog el. Olyan illatokat kezdhetsz érezni, amelyek korábban fel sem tűntek, vagy ha igen, akkor is felerősítve érzékeled őket. Van, aki úgy véli, hogy olyan szaglása lett, mint egy kutyának. 


Az is előfordulhat, hogy bizonyos ízeket máshogy érzékelsz. (Ez akár covid tünete is lehetne, de más jelek alapján azért jól elkülöníthető a két állapot.)


3. Émelygés, hányás: a legtöbb esetben az első 12 hétben (a 6-8. héttől kezdve), de sokaknál még tovább is tarthat a gyakori hányinger, hányás időszaka. Van, akinél egyáltalán nem jelentkezik, és van, akinél rendkívül erősen. Fontos, hogy mindig pótold a folyadékot, ásványi anyagokat. 

Rengeteg kismamánál reggel jelentkezik a rosszullét, másoknál inkább estére erősödik fel. Az sem ritka, hogy valakinél egész nap fennáll. Ha ezt érzed, akkor vigasztaljon az, hogy az emelkedett progeszteron szintnek köszönheted az emésztés lassulását és a kellemetlen tüneteket, viszont ez a baba érdekét szolgálja: a terhesség megtartását. Ha nincs ilyen tüneted, akkor sem kell félned a vetéléstől, hiszen ez teljesen egyedi, hogy kinél mit vált ki ez az állapot. Még egyetlen nőnél a különböző várandósságok esetén is eltérhet. 

4. Székrekedés, puffadás: a lelassult emésztés székrekedést és puffadást is okozhat. Ezen segíthetsz rostban gazdag ételek, gyümölcsök, zöldségek fogyasztásával. Például az útifű maghéj is jó szolgálatot tehet ilyenkor. 


Fontos: ha naponta több hányás is előfordul, vagy ha úgy érzed, hogy szinte minden kijön belőled, akkor azonnali orvosi segítségre van szükség a kiszáradás elkerülésének érdekében. 

5. Fáradékonyság: ilyenkor a szervezet a baba ellátására koncentrál, így gyakrabban késztet majd pihenőre. Ez egy 21. századi dolgozó nőnek nehézséget jelenthet, de teljesen természetes folyamatról van szó, amely a baba egészségét szolgálja. 

fáradt várandós nő alszik az íróasztal mellett, felirat: A fáradékonyság nem gyengeség!

6. Hangulatváltozások: ilyenkor érzékenyebbek vagyunk, ez tény. Úgy tudsz ezen segíteni, hogy időt szánsz a töltődésre: egy-egy jó könyv, film  vagy zene sokat tud dobni a lelkiállapoton (ne legyenek felkavaróak). De az is lehet, hogy csak egy kis sétára vagy egy jó beszélgetésre van szükséged. Legyen az bármi, ne sajnáld magadtól, pontosabban magatoktól. Mondják, hogy ha jól érzed magad, akkor a baba is jól lesz. 

Azonban ha ez mégsem jön össze, akkor ne görcsölj rajta. Ha ki akarod sírni magad, hagyd áradni a könnyeket, engedd magadnak, hogy feldolgozd, amit fel kell.

Nem kell teljesen magadba folytatni az érzéseket, de érdemes törekedni a pozitív lelkiállapotra. Jó szívvel ajánljuk Prof. Dr. Bagdy Emőke Pszichofitnessz című előadás sorozatát a lelki jóllét elérésével kapcsolatban.

7. Gyakori vizelése inger: ahogy nő a pocakod, gyakrabban lesz vizelési inger,ed hiszen a húgyhólyagra nagyobb nyomás helyeződik. Ráadásul a vérbőség miatt a vizelet mennyisége is nő (a vérből választják ki a vesék).

8. Légszomj: ez főleg a későbbi szakaszra jellemző, amikor már nagy a pocakod, és nehezebb a mozgás. Ilyenkor előfordulhat, hogy úgy érzed, hogy nem kapsz elég levegőt. Ilyenkor is érdemes lassítani, pihenni, mélyebbeket lélegezni, relaxálni. Ha nem lehet megoldani valamilyen egészségi probléma miatt, akkor gyors orvosi segítséget kell hívni, hiszen a babának is szüksége van az oxigénre. 

9. Fejfájás: az áldott állapot fejfájással is járhat. Ha ez előfordul, akkor érdemes ellenőrizni a vérnyomásodat, bár sok esetben nem a magas vérnyomás a fejfájás oka. Várandósság alatt nagyobb eséllyel emelkedhet a vérnyomás. Ha ez az érték a szokottnál magasabb, akkor mindenképpen keresd fel az orvosodat, mert ez veszélyes is lehet. Megijedni viszont nem kell, az orvosod fog tudni olyan gyógyszert írni, amelyet várandósság alatt is biztonsággal szedhetsz. 


Bármilyen gyógyszert tervezel bevenni, mindenképpen egyeztess előtte orvossal! Csak olyan fájdalomcsillapítót alkalmazz szükség esetén, amely biztonsággal alkalmazható terhesség idején is.

10. Hüvelyváladék: megváltozhat a hüvelyváladék mennyisége, több lehet. Ez nem gond. Ha viszont kellemetlen szagú, furcsa (sárgás, barnás, akár zöldes) színű, esetleg viszketést érzel, akkor fordulj nőgyógyászhoz. Mindez fertőzést jelezhet, amelyet mindenképpen helyre kell tenni. Várandósság alatt sokaknál kicsit gyengébben működik az immunrendszer, ezért ügyelj fokozottan a higiéniára. Ha hajlamos vagy a húgyúti vagy hüvelyi fertőzésekre, akkor válaszd a zuhanyzást a fürdő helyett, valamint használj megfelelő pH-jú kímélő intimlemosókat a nyálkahártya védelmében tusfürdő vagy szappan helyett. 

11. Orrdugulás: egy amúgyis náthás időszakban különösen kellemetlen lehet, hogy ilyenkor könnyebben bedugulhat az orrod, könnyebben megduzzad az orrnyálkahártya. Sós vizes orrspray használata megkönnyítheti ezt a helyzetet. 


Ezt tedd, ha romlik az egészségi állapotod


Várandósság alatt sokan tapasztalják, hogy könnyebben kapnak el fertőzéseket, vírusokat. Az immunrendszer gyengébben működhet ilyenkor. Emellett növekedhet az inzulinrezisztencia és a magas vérnyomás kialakulásának esélye. A pajzsmirigy működése is változhat. 


A terhességi vércukor vizsgálatára mindenképpen sor kerül, a vérnyomást is ellenőrzik a vizsgálatok alatt. Ha gyanítod otthon, hogy valami nem stimmel, akkor mindenképpen konzultálj orvossal, de megijedned nem kell. Ha kiderül a probléma, akkor meglesz a megoldás arra is, hogy hogyan javulhat az állapotod, és hogyan lehet biztonságban a kisbabád is.


Így őrizheted meg az egészségedet


Amivel nagyobb eséllyel megelőzheted a bajokat: kerüld a finomított szénhidrátok (fehér liszt, cukor) túlzott fogyasztását. Ilyenkor nehéz ellenállni egy-egy finom sütinek. Ha nagyon kívánod, akkor inkább válassz hozzáadott cukroktól mentes, gyümölcsös-magvas alternatívákat! Ezzel vitaminokkal és ásványi anyagokkal is ellátod magatokat. A mesterséges édesítőket nem ajánljuk, mert bizonytalan lehet a hatásuk a babára és rád nézve is.


Természetesen a gyorséttermi „műkaják” habzsolása sem a legjobb megoldás. A feldolgozott élelmiszerek helyett próbálj meg a háziasabb, természetes alapanyagú táplálékok világában elmerülni.

várandós kismama egészséges gyümölcsökkel és magvakkal teli tállal a kezében


Ha az orvos nem kötelezett ágynyugalomra, akkor mindenképpen iktass be sétát, könnyed, nem ugrálós és nem megterhelő mozgást. Különösen jót tehet a kismama torna illetve a kismama jóga.


Ne aggódj az apró jelek és problémák miatt, de ne is vedd félvállról. Készülj vidáman a kisbabád fogadására. Bár az elején még nem tudod, hogy kisfiad vagy kislányod lesz, de azért már ekkor is jó érzés álmodozva nézegetni a babakelengyét... 

Ha pedig már tudod, hogy milyen nemű lesz a gyermeked, akkor itt az ideje beszerezni a ruhákat. Ne csak azt nézd, hogy hogy néz ki, hanem azt is, hogy minőségi alapanyagból készüljenek, és a baba számára minél kényelmesebbek legyenek. Így fogja magát jobban érezni. Ez alvásminőségére, hangulatára is kihat majd. 


Ha nem egyenként szeretnél minden darabot beszerezni, akkor jó szívvel ajánljuk az extra puha bambusz anyagú babaruha csomagokat


Te tapasztaltál már valamilyen szokatlan tünetet a várandósságod alatt? Ha igen, akkor szívesen vesszük, ha elmeséled nekünk hozzászólásban.

×