
Hogyan fejlődik a baba 2-4 hónapos korában?
Előző cikkünkben olvashattál a babák látás, hallás, mozgás, kommunikációs, szocializációs és tanulási képességeiről születésüktől 2 hónapos korukig. A továbbiakban is nyomon követjük ezeknek a területeknek az alakulását, hogy folyamatában tudd őket olvasni, ahogyan gyermeked fejlődik és láthasd a változásokat.
A 2-4. hónapokban izgalmas időszak kezdődik a gyermek életében. Elkezd rájönni arra, hogy amit csinál, azzal hatni tud a környezetére. Egyre több időt tölt éber állapotban, így több lehetőségünk van vele lenni, kommunikálni. Ráébred arra, hogy a kommunikációval befolyásolni tudja a szüleit, például oda tudja hívni őket magához. Összefüggéseket talál és ért meg, majd tudatosan cselekszik. Ez erős motiváció a számára, ami a fejlődés irányába hajtja őt. Ha néhány dologra figyelünk, akkor megfelelően támogathatjuk a folyamatot.
Már hosszasabban nézi a tárgyakat és embereket

Feje mozgatásával követi az előtte elhaladó tárgyakat. A „kéznézés” korszaka beköszönt, innen fogja összekapcsolni a kezei funkcióját a tárgyakkal, amiket meg akar fogni. Már közelebbre lát és élesebben, a fókuszt is gyorsabban tudja váltogatni. A kontrasztos tárgyak még mindig feltűnőek számára. Most már örömmel nézegeti az ágy fölé tehető figurás forgót. Sőt, szeretné megérinteni.
Szemei lassan párhuzamosan mozognak. Ha bármi szokatlant észlelünk, mindenképp járjunk utána a dolognak szakorvosnál. Ilyen lehet például az, amikor a szemek még mindig nem állnak párhuzamban 4 hónapos korban sem, vagy ha nem nézi a kezeit, esetleg szemei összevissza mozgást végeznek időnként.
Már kiszűri a semleges és ijesztő hangokat
Megtanulja azt, hogy az egyes hangok mit jelentenek, és kizárja a számára jelentékteleneket, viszont figyel az érdekesekre. Ezért jó ebben az életkorban énekelni neki, beszélni hozzá. Az emberi hang a legfontosabb számára. Mondjuk el, hogy épp mit csinálunk, reagáljunk a mosolyára, hangjára. Bizonyos jelzéseket is adhatunk, amit ő megtanul és érteni fog. Így állnak össze a fejében az összefüggések, ami egy tanulási folyamat.
Nagyon aranyosak tudnak lenni, amikor hangokat adnak ki: sikongatnak, magánhangzókat, furcsa szótagokat próbálgatnak kiejteni. Még nem tudják azt, hogy ezeket a hangokat ők maguk képezik, de élvezik a játékot. Ha ezekre a jelekre figyelemmel reagálunk, és próbálunk rájönni arra, hogy mit szeretne kérni tőlünk, akkor megerősítjük benne a kommunikációja hatékonyságát.
Ha a baba 3 hónapos korában nem reagál az anyja hangjára, és erősebb zajokra sem ijed meg, akkor szakorvoshoz kell vinni. Azért fontos időben lépni, mert ha esetlegesen halláskárosodása van a gyermeknek, akkor megfelelő hallókészülékkel és szurdopedagógus (hallássérültek pedagógiája szakirányon végzett gyógypedagógus) segítségével ez korrigálható, így megelőzhető a beszédfejlődés elmaradása.
Forrás: TritonLife Gyógypedagógiai Központ, Koragyermekkor
Hogyan fejlődik a baba mozgása ebben az időszakban?

A végtagok hajlított tartása megszűnik. Mozgásuk szimmetrikussá és akaratlagossá válik. Térdeit fel tudja húzni háton fekve, hason viszont már nem húzza őket maga alá. Feje emelésével együtt fejlődik a kezeken való támaszkodás is. Kezdetben oldalt, szélesen támaszkodik, 4 hónaposan viszont már sikerül neki vállszélességig közelíteni a karjait. Ekkor mellkasát is kissé megemeli.
Ha a babát minden nap ébrenlétkor hasra fektetjük kis időre, akkor 4 hónapos korára szívesen fog ebben a testhelyzetben időzni. Ez azért jó, mert ekkor már nyúlni fog a játékokért. Ehhez a testtartáshoz gyakran szoktatni kell őt, mert nem mindenki kedveli.
3-4 hónaposan már fekve is nyúlni tud a játékokért. Tekintetének és kezei mozgásának az összekapcsolása egy fontos állomás, a szem-kéz koordinációt fejleszti ki. Ezzel tud játékokért nyúlni, megfogni őket, tartani. Elengedni akaratlagosan azonban még nem, ez meg kell tanulnia kellő gyakorlás után.
Ha valamihez hozzáér, megfigyeli azt. Tapint. Így ismerkedik az egyes felületekkel, a takarójával, a keményebb csörgővel, puha ruhácskájával, édesanyja bőrével. Jó, ha különböző érzetű kis játékokat adunk a kezébe, örömmel fedezi fel őket. Nyugodtan választhatunk biztonságos használati tárgyakat is például a konyhából: műanyag kis poharat, fém bögrét.
Megjelenik a szociális mosoly

2 hónapos kora végénél egy igazi kommunikációs jelzés érkezik a babától szülei felé, a szociális mosoly. Ez egy öröm jelzés, tudatos és direkt, és fontos tartalma van. Nagyon erősen képes kiváltani az anya figyelmét, és a közös kommunikációt elindítja.
A gőgicsélés elindul, ennek fontos szerepe van a későbbi beszéd kialakulásában. Már most begyakorolja azokat a mozgásokat, hangokat, kiejtéseket, amelyekből majd a beszéd fog felépülni. Kezdetben a legkönnyebben kiejthető, úgynevezett alaphangokat használja. Ehhez hangképző szervei már kellően megerősödtek a szopás során. Utánozza a felnőttek hangadását, sőt, saját magát is. A gyakran hallott emberi - anya, apa, nagymama, testvérke - hangokat meg tudja különböztetni. Ha beszélnek hozzá, visszagőgicsél.
Forrás: Pécsi Tudományegyetem
Hol tart a szocializáció ebben a korban?
3 hónapos kora körül már jelez szüleinek hangokkal, sikításokkal, hogy jöjjenek oda hozzá, mert szeretne velük lenni. A mosoly is remek eszköze, hiszen ki tudna neki ellenállni? Akkor is mosolyog, ha beszélnek hozzá, vagy ha kedvesen néznek rá. Kommunikációját már irányítja.
A szavainkat még nem érti, de a mondatok kiejtését hallja, érzik a dallamot és ritmust, a benne lévő érzelmi elemeket, a figyelmet, odafordulást. Ezért fontos, hogy mindig beszéljünk hozzá.
Bár nagyon fontos az emberek jelenléte, a babának arra is szüksége van, hogy egyedül legyen időnként. Ennek igénye mindenkinél eltérő, ezért jó, ha megismerjük saját gyermekünket ebből a szempontból.
Tudatos játékválasztással segíthetjük tanulását
A bejövő ingerek egyre fontosabbak a kicsi számára, figyelme egyre élénkebb. Szereti a fényeket, hangokat és a mozgást. Lehetőleg minél természetesebb játékokkal vegyük körbe, és kerüljük a túl erős, éles hangokat kiadó, több színben villogó játékokat. Bizonyos háztartási gépekre is figyelmes lesz, de csak addig, míg hozzá nem szokik a hangjukhoz.

Ne vegyük körbe túl sok játékkal. Ideális, ha mindkét oldalon talál érdekességet, a kiságy fölé lógatott forgót szokták szeretni. Azonban ő már érinteni akar, ezért frusztráló lehet a számára az, ha a fentről csüngő játékokat nem tudja elérni. A játszószőnyegek épp ezt a problémát küszöbölik ki, hiszen úgy tehetjük le a babát, ahogyan ő legkönnyebben meg tudja fogni a figurákat. A kis játékait mindig tegyük elég közel hozzá, hogy ha szeretné, meg tudja érinteni őket, illetve legyen kellő motivációja ahhoz, hogy nyúlni akarjon feléjük.
Tanítsuk meg neki azt is, hogy az egyes tevékenységeknek más-más helyszínük van. A pelenkázás például a pelenkázó komódon történik, a szoptatás a fotelban, a játszás a játszószőnyegen, az alvás a kis ágyban. Ez nagy segítségünkre lehet egy olyan helyzetben, amikor például nyűgösebb a gyermek. Mert ahogyan felismeri a helyet, tudni fogja, hogy mi következik. Így hamarabb meg fog nyugodni.
Ha szeretnéd a baba fejlődéséről hónapról-hónapra is olvasni, keresd fel előző blogcikkünket!