
Hogyan fejlődik a baba 4 hónapos korában?
Elérkeztünk a 4. hónapig. Gyermekünk már talán meg is duplázta születési súlyát, és innentől a gyarapodása lassulni fog. Nem csoda, hiszen megállás nélkül mozog!
Mi motiválja őt a mozgásban? Főként a kíváncsisága, érdeklődése, figyelme, valamint a véletlenül sikerült mozdulatok, felismerések, sikerek. Ezek nagy örömet jelentenek számára, ő tulajdonképpen napközben folyamatosan kalandozik, megvalósít, tanul, ügyesedik. Épp ezért fontos, hogy hagyjunk neki elég teret a mozgásfejlődéshez, mert nem csak az álló tér van rá hatással, hanem az is, amit észlelni, látni, hallani tud a még felfedezetlen helyeken.
Kezdő felismerni az arcokat

4 hónapos kortól a picurka lassan képessé válik az arcok kontúrjait, részleteket megkülönböztetni. Látása már 30%-os. Fontos időszak ez, hiszek ekkor alakul ki a térlátása a két szemének és agyának finom egybehangolódásával. Ez egy folyamat, szeme már egy ideje – 3 hónapos kora óta - képes párhuzamosan mozogni.
Miért fontos a babák szemészeti vizsgálata?
Talán nem is gondolnánk, hogy maga a látás minősége, pontosabban a látott kép élessége mennyire fontos ebben a korban. Kiemelt figyelmet igényel, mert ha valamilyen betegség miatt betegség miatt továbbított kép homályos, akkor ezt a képet a gyermek agya nem használja fel. Ez azért kritikus pont, mert ha így marad, akkor az adott szem később sem lesz képes már éles képet továbbítani. A látás szemüveggel sem lesz korrigálható. Ezt az állapotot tompalátásnak nevezik, és 5-7 éves korig van általában veszélye. Ezért fontos szűrővizsgálaton részt venni a babával, ahol idejében észrevehető és orvosolható ez az egyébként gyakran kialakuló probléma.
Mi a helyzet a képernyővel?
Ha a tévé be van kapcsolva, és a baba is látja a mozgó képet, akkor ez egy erős vizuális ingert ad számára, le sem veszi róla a szemét. Ha csupán az oldaláról közelítjük meg a dolgot, tudnunk kell, hogy ilyenkor a gyermek egy kis területre fókuszál a szemeivel, és az ottani gyors mozgásokat követi. Neki azonban nagyon fontos lenne lassabb mozgásokkal gyakorolni a közelre és távolra nézést, szemeinek mozgatását. Hogy a baba látása egészségesen fejlődhessen, ne tegyük számára lehetővé a televízió nézését. A legjobb, ha abban a szobában, ahol ő alszik, nincs készülék, hiszen az is frusztráló lehet számára, ha csak hallja, de nem láthatja.
Forrás: Dr. Serfőző Csilla szemész szakorvos, Koragyermekkori program
A hallás gyorsan fejlődik a tapasztalatok útján
A baba valóban minőségi hallás fejlődésen keresztül. Hangingereket szinte folyamatosan kap, így szépen elkezdi megkülönböztetni a forrásukat, az ismerős zajokat, tónusokat. Tudja, hogy melyik számára idegen. Felismeri szülei beszédét, a hang irányába mozdul.
Énekeljünk neki! Nagyon szereti a dallamokat hallgatni, megnyugszik tőle, sőt ő maga is beépíti őket saját beszédébe. Beszéljünk hozzá napközben. Ez egyrészt a kommunikációban ösztönző számára, visszaigazolást ad neki, másrészt kutatja a hangok forrását, így a dalok mellett a beszéd is fontos fejlesztő értékkel bír. Anya és apa hangja nem pótolható semmivel, ezért inkább mi énekeljünk neki, mint egy hangfelvétel, akkor is, ha kevesebbet tartjuk magunkat muzikálisnak.
Mikor lehet gond a baba hallásával?
Ha észrevette, hogy sírása miatt, nem differenciálódott, ha a gőgicsélés elmaradt, vagy épp van, de változatlan, dallam és újdonságok nélkül.
Forrás: Koragyermekkori program
Hogyan fejlődik a mozgás 4 hónapos korban?
Karjainak és láb hajlított tartásaainak megszűnik. Lábacskáit kissé behajlítva kifelé tudja dönteni és felhúzni. Ezzel fog rájönni arra, hogy ő akár meg is tudja a teszthelyzetet. Először a hátáról oldalra fordul, ehhez általában a fejével vesz lendületet. Karjait mindkét oldalon egyszerre mozgatja. Kezeit középre veszi és szájába teszi. Végtagjainak mozgása egyre összerendezettebb.
Ha gyermekedet gyakran tetted le hason fekvésbe, akkor már kedvenc kedveli ezt a pozíciót, hiszen fejét megemelve stabilan tartja magát, a hónap végére pedig a széles kartámasza vállszélessége alakul.
Forrás: Koragyermekkori program videó
A baba megfelelő fejlődéséhez szabad mozgástérre van szüksége
Fontos, hogy tágas teret érezhessen maga körül és a lakásban ne mindig ugyanazon a kis helyen tartózkodjon. Azért inkább szoktuk akaratlanul lekorlátozni a helyet, mert aggódunk, hogy baj éri. A baba mozgásfejlődését a figyelme, érdeklődése indítja el. Engedjük, hogy felfedezze a lakást, és mozgásfejlődése biztosabbá, gyorsabbá válik!

Hagyjuk szabadon mozogni, és csak akkor avatkozzunk be, ha balesetveszélyes látunk, vagy ő maga jelzi nekünk, hogy segítségre van szükség. Ha azonban kisebb nehézségei támadnak a mozdulatok kivitelezésében, akkor hagyjuk, hadd oldja meg maga, mert nagy sikerélményt fog általuk átélni.
ProfiSzülő, Mozgásfejlődés tanácsadás Ónodi Ágival
A kommunikációt fejlesztik a direkt mozdulatok, késztetések
A baba már sok mindenben tudatosan cselekszik. Kezeit például elkezdi akaratlagosan nyújtani szülei felé. Hangjával jelez, gőgicsél, ráadásul egyre változatosabban és dallamosabban. Az a jó, ha mindig válaszolunk az ő jelzéseire, ez öröm és pozitív megerősítés a számára. Ő már érzi, ha működik a kommunikáció a szüleivel.
Hogyan válaszolhatunk a jelzésekre?
Beszélhetünk hozzá, használhatjuk a dajkanyelvet – eltúlzott hangsúlyú, lassabb, becéző, gazdagon gesztikulált nyelven a babák számára –, visszamosolyoghatunk rá, megsimogathatjuk. De az is válasz, ha felveszi, vagy ha például az éhség miatti sírásra szoptatással reagálunk. Minden egyes viselkedésünk kommunikáció, még az is, ha nem veszi figyelembe őt. Ez utóbbi azonban a gyermek számára inkább romboló hatású.
A baba képessé válik a megfelelő kapcsolatra
Érdekes, hogy kezdetben mindkét fél – a baba és a szülő is – akaratlagosan tesz a kapcsolat létrejöttéért és fennmaradásáért. Fokozottan odafordulnak egymáshoz. Bármennyire is elvonják a pici állnak a játékok, a tér, a mozgás adta önállóság, számára mindig fontos lesz a szüleivel való kapcsolattartás.
Erősítsük meg számára a „szemtől szembe folyó” játékkal, ringatással, énekléssel, csiklandozással, mosolyokkal.
Értelmi képességek, tanulás 4 hónapos korban

Csodás időszak a gyermek számára, amikor felfedezi, hogy milyen hatással volt a környezetére. Felhívja magára a figyelmet hangjával, zajt kelt tárgyakkal.
Mit jelent a „kukucs” játék?
A baba általa megérti a tárgyállandóságot . Segít neki megtanulni azt, hogy a dolgok, vagy emberek akkor is léteznek, ha ő épp nem látja őket. Ezt a tárgyakat elrejtésével és visszaszerzésével játszhatjuk, de eltakarhatjuk a saját arcunkat is, vagy elbújhatunk valami mögé. Hamarosan ő is élvezettel fog a függöny mögé bújni, és mosolyogva előbukkanni.
Mélyebben megérti a dolgokat ok-okozati viszonyait . A tárgyakat különféleképpen használja, a csörgőt rázza, a keljfeljancsit lökdösi. Nem szükséges a babát direkt módon tanítani, foglalkoztatni, hiszen ő saját maga belső motivációjából olyan felfedezési vággyal éli napjait, amivel mindent meg akar ismerni és tapasztalni. Hagyjuk, hogy ő maga dönthessen arról, hogy milyen tárgy felé szeretne mozdulni, mit szeretne megfogni.
Kössük össze a hangot a mozgással. Énekeljünk neki, ismét ringatjuk. Ezzel közös figyelmi helyzeteket hozunk létre, melyekben a gyermek egyszerre figyelhet a beszéd és a mozgás együttes hatására.
A babák fejlődése nagyon egyedi. Van, aki erősen a mozgás irányába érdeklődik, és van, aki a kommunikáció felé mutat nagyobb figyelmet. Várjunk türelemmel, ha pedig a főbb fejlődési pontokat nem éri el a gyermekünk, akkor kérjünk tanácsot szakembertől.
Korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe, melyben a baba fejlődéséről írtunk hónapról-hónapra , születésétől 18 hónapos koráig.
Forrás: Koragyermekkori program